2013. november 23., szombat

Csermák Dóra Őszi-Téli Kollekció 2013

2013. November 14-én debütált Csermák Dóra új ékszer kollekciója a  Budapesti Bázis Cafe-ban. Mivel sajnos nem tudtam részt venni ezen a szuper eseményen,megkértem Dórit,hogy küldjön egy pár fényképet és egy kis beszámolót a kollekció avatóról.

Mivel egyre népszerűbb Ő és a csodás ékszerei is,egy villám Facebook interjún keresztül kérdeztem meg  Dórit,hogy hogyan született meg a Csermak desing.



1. Hogyan született meg a Csermak Design?
Mindenig bennem volt az alkotás iránti szenvedély és az érzéseimet, hangulataimat leginkább formákban tudtam megjeleníteni. Elkezdtem mindenféle kisplasztikákat készíteni, majd úgy gondoltam, hogy ezekből a mindennapok során hordható ékszerek is lehetnének. Ez volt nagyjából öt éve, ekkor volt az FMH-ban egy önálló kiállításom, ami megerősített abban, hogy folytassam ezen az úton és három éve született meg a „csermakdesign”.

2. Mi inspirál téged a kollekciód készítése közben?
Általában a természet, az építészet inspirál. Néha konkrét formák csábítanak alkotásra, de leginkább a látott dolgok által bennem kiváltott érzelmek adnak új ötleteket. Így volt ez a mostani kollekciónál is, melyet Granada hangulata inspirált.

3. Milyen technikával dolgozol és mennyi időbe telik mire megszületnek az ékszereid?
Az ékszereim alapanyaga alumínium, melyet festek, kiégetek és lakkozok. Elég hosszú folyamat, de az igazság az, hogy még sosem számoltam ki, pontosan mennyi időt vesz igénybe egy darab elkészülése, talán egy-két nap, ha nem számolom bele a tervezési folyamatot. 

4.Hol kaphatóak az ékszereid?
Több online felületen is meg lehet őket vásárolni (akár tőlem közvetlenül e-mailben, illetve különböző webshopokban), és persze boltokban is, például az Ourstyle Boutique-ban, a Hybridartban, az Insituban, az Anik ékszerüzletben, a La Masniban.

5.Most mutatták be a legújabb kollekciódat. Milyen volt a bemutató hangulata?
Nagyon jó volt, tényleg nehéz lenne szavakkal leírni, mennyire jól esett, hogy milyen sok ember eljött, milyen sok emberrel tudtam beszélni és mennyi bíztatást és pozitív energiát kaptam. Izgultam, hogy minden jól sikerüljön, hisz ez volt az első ilyen esemény, de szerencsére olyan szuper volt, hogy már várom a következőt. 

6.Mivel foglalkozol a Csermak Design mellett?
Nemrég szereztem meg a második diplomám és egyelőre azon dolgozom, hogy megpróbáljam összeegyeztetni a végzettségeimet a szenvedélyemmel.



Őszi-téli kollekció
Az új kollekció inspirációját Granada mediterrán hangulata és az Alhambra geometrikus formái adták. A monokróm fekete-fehér kombináció mellett megjelenik az arany. Ennek köszönhető, hogy az ékszerek egyszerre modernek és elegánsak, könnyen felvehetők bármilyen színes ruhával, akár hétköznapokra, vagy különlegesebb alkalmakra is.
A könnyűfém (alumínium) most textilbőrrel lett kombinálva a különlegesség fokozásáért






Nekem ez a kedvencem a kollekcióból!!!










A kampányképek készítői:

Photo: Orsolya Nagy
Styling: Forgeron
Model: Tündi /OMG/
MUA: Bernadett Pető
Hair: Simon Wamberszky Hair Artist
Assecories: Csermakdesign
Clothes: WonderLAB

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése